kérdések

Mielőtt folytatnám a múlt héten megkezdett kitöréseimet, valami egész másról szeretnék írni. Már azt hiszem kinőttem a kamasz korból és igazán elvárható lenne – már egy ideje – hogy valami értelmeset kezdjek az életemmel. Nem mondom, hogy eddig a lábam lógattam, na de ugyebár kinek mi a ‘valamit kezdés az élettel?’ Az ember nő, növekszik, és jönnek a kérdések a szülőktől, barátoktól, amiktől aztán őrülten zavarba jössz. Kezdve a kamasz korban az olyan jellegű kérdésekkel, hogy – tetszik neked valaki? – vagy – melyik lány/fiú tetszik az osztályból? és ehhez hasonlók. A kérdés már önmagában is furcsa, mert elég gáz lenne, ha egy fiatal akiben elkezdenek túlburjánzani a hormonok, ne érdeklődne a másik nem tagjai iránt, legyen szó akár biológiai akár érzelmi (vagy annak tűnő)  jellegű érdeklődésről. Furák ezek a kérdések. Furák, mert érzi az ember, hogy a komoly tapasztalt felnőtt sem tudja hogy fogjon hozzá és honnan kerítse be a mit sem sejtő gyereket. Furák, mert sokszor a gyereknek is az az érzése, mintha első körben arról szeretnének meggyőződni, hogy egyáltalán normális-e az érdeklődése – érdeklik mások? Ha igen, vajon ellenkező vagy azonos neműek iránt érdeklődik? Hát ettől a legnagyszájúbb gyerek is megszeppen azért, szerintem.

Aztán növünk, fejlődünk, illetve ebben az esetben a helyes kifejezés hogy: érünk.  És jönnek az újabb kérdések: Van-e valakid? Ha nincs miért, ha van, akkor miért pont ő? És eljön az idő, hogy elkezdik kérdezgetni, rokonok és idegenek egyaránt, hogy mikor nősülsz/mégy férjhez? Amire mondjuk nehezen tudsz válaszolni, ha közel s távol senki nincs akit arra ‘alkalmasnak’ találnál, magyarán akivel leélnéd az életed. Pláne ciki, ha a világon senkit nem tudsz felmutatni, mint párodat. Ebben az esetben végképp hülyén érzed magad és nagyon nagy nullának, akinek még normális párkapcsolata sincs mégis mindenki azt várná tőled, hogy felmutass valakit. Igyekeztem kerülni a kérdést és a választ is sokáig, mert igazából nem tudtam mást mondani, csak hogy ráérek még. Bár én sem akartam ezt a dolgot a végtelenségig halogatni, de úgy voltam, ha eljön az ideje – és a nagy Ő, akkor majd eljön, addig meg hiába is erőltetni. Így is lett.

És a kérdésekkel kapcsolatban nagy fordulat következett be. Mikor végre találtam valakit aki potenciális társ lehet nem csak rövid de nagyon hosszú távon is, hirtelen elmaradtak a kérdések. Fura dolog nem? Amíg nincs senkid, mindenki kérdi, mikor nősülsz, mikor van valakid, már nem faggatnak. Na mindegy. Nem is bántam, de a napokban több okból is eszembe jutott, hogy mostanában senki nem jött efféle kérdésekkel. Eljött viszont annak az ideje, hogy én tegyek fel kérdéseket, ‘pop the question’ ahogy az angol mondja. Mondhatnám azt is, hogy felnőttem, hogy most már talán lesz belőlem valami és elindulok vagy egy újabb nagy lépést teszek a jövőm és családom alapítása érdekében. Hű ez nagyon komolyan hangzott, na de komoly dolog is ám! Bár nem vagyok a nagy nyilvánosság híve, azért ezt mégis meg kell osztani a szűk családdal. Ez is megtörtént már és vajon mit gondoltok, mi következik ebből?? Máris jönnek az újabb kérdések, amik talán már nem annyira kínosak, de választ hasonlóképpen nem tudok adni rájuk…